top of page
Szerző képegarcon

#ÚJRANYITVABP

KÖZÖSSÉGI ÖSSZEFOGÁS A BUDAPESTI VENDÉGLÁTÁSÉRT

Már lehet pályázni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) #újranyitvaBP elnevezésű eseményfinanszírozó programjára. A kezdeményezés weboldalán a BKIK több elemből álló fogyasztásélénkítő programjának részletei mellett már elérhetők a jelentkezéshez szükséges dokumentumok is.



Ezek kitöltésével budapesti vendéglátóhelyek pályázhatnak olyan 10-50 fős közösségek vendéglátására, akik a pandémia mindennapjaiban hősiesen helytálltak az ország működésének fenntartása érdekében (például az egészségügyi dolgozók, a rendfenntartók, a pedagógusok, a szülők, a kereskedelmi dolgozók vagy az áruszállítók).

A nyertes pályázatok eseményfinanszírozási támogatása fogyasztási kuponok formájában valósul meg. Az induló keretből 10 ezer fő egyszeri 5 ezer forintos vendéglátóipari fogyasztását fedezi majd így a BKIK a tavasszal bejelentett Szolidaritási Alapjából, 50 millió forintnyi induló kerettel.

A pályázat mellett #újranyitvaBP néven a múlt héten tudatformáló mozgalom indult és a Szolidaritási Alap további bővítése érdekében is kampányba kezd a kamara.

A BKIK fogyasztásösztönző kampányának és eseményfinanszírozó programjának weboldala itt található: https://ujranyitvabp.bkik.hu/

9 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page